Ez a mi történetünk



1995 óta működik Cegléden a Fit For You Fitness Studio. Büszkék vagyunk rá, hogy városunkban mi indítottuk el a fitnesz mozgalmat, azóta is állandóan megújulva, és folyamatosan fejlődve töltjük be a fitneszélet meghatározó szerepét. Munkánkat alapvetően a hitelesség és a magas színvonalú szakmaiság vezérli. Mivel egyfajta szolgáltatást végzünk, nálunk a vendég az első, ezért maximális odafigyeléssel, a családias hangulat megteremtésével és a barátságos környezet kialakításával igyekszünk kellemessé tenni az itt tartózkodást. Profi edzői gárda segítségével, folyamatosan lépést tartva a fitnesz világ újdonságaival, hihetetlen, de több mint 20 féle műfaj közül választhatnak vendégeink. Számunkra elsődleges az is, hogy hozzánk betérve korosztálytól, nemtől és testsúlytól függetlenül bárki megtalálhassa azt a mozgásformát, amivel céljait elérheti, és amelyet örömmel végez. Edzőink, és magam nevében szeretettel várjuk mindazokat, akik jobban szeretnének figyelni egészségükre, a fittségükre, akik segítséget szeretnének kérni testsúlycsökkentő programjukhoz, mozgásszervrendszeri problémájukhoz, vagy csak egészen egyszerűen jól szeretnék magukat érezni a bőrükben, vagy egy jót szeretnének edzeni!

Hegedűs Ildikó
stúdióvezető